Ízekre szedték Tusk egyik támogatóját, aki krumplival akart szavazatokat vásárolni egy idősotthonban

Groteszt fordulatot vett a kampányhajrá Lengyelországban. A politikusnőnek bocsánatot kellett kérnie.

Groteszt fordulatot vett a kampányhajrá Lengyelországban. A politikusnőnek bocsánatot kellett kérnie.
Jelentős átalakulás előtt állhat az ázsiai ország.
A legvadabb vádak érik Karol Nawrockit, a jobboldal elnökjelöltjét Donald Tuskék részéről.
Rosonczy-Kovács Mihály szerint nemcsak a politikai irány, hanem a kormányozhatóság és a nemzetközi mozgástér is múlik azon, ki lesz az elnök.
Az Estratos ráadásul korábban Magyar Péterék körül is megjelent.
Kemény feltételekhez köti a támogatását a jobboldal új üdvöskéje.
Még a román lap is felidézte a magyar miniszterelnök szavait.
Elvetette a sulykot a Gazeta Wyborcza szerzője.
A brüsszeli lap szerint a terv célja a destabilizáció volt.
A román és a magyar nemzet (és a szerb, horvát, szlovák, cseh, lengyel, szlovén stb., vagyis a közép- és kelet-európai nemzetek) sorsközössége politikai kérdés.
„Románia a Nyugathoz tartozik. Románia Európához tartozik” – írta az Európai Néppárt vezetője.
Akármilyen új kormány jön, rossz helyzetben lesz, súlyos megszorítások következnek Romániában.
„Meg fogjuk nyerni a választást, készen állunk rá” – jelentette ki Karol Nawrocki, a PiS jelöltje eredményváró eseményükön.
Mindenki az amerikai elnök kegyeit keresi.
Dübörög a kampány Magyarország szomszédságában.
Ha Simion nyer, az ami piaci instabilitást okozhat – állapította meg a neves brit lap.
A 2023-as vereségük óta miben változott a PiS ukránpolitikája? Mennyire váltotta be Tusk a hozzáfűzött reményeket, ami az uniós források hazahozatalát illeti? Milyen fordulatokat tartogat a lengyel elnökválasztás? Szakértőt kérdeztünk a témában.
Egyre feszültebb a hangulat a keleti szomszédunkban.